2009. február 21., szombat

Nyaralási tippek válság idejére


Jövő héten nyit az idei Utazás kiállítás, ami annyiban mindenképpen más lesz az eddigiekhez képest, hogy a szakértők szerint ez lesz az első év, amikor jelentősen átalakulnak utazási szokásaink elsősorban a gazdasági válság és a gyenge forint miatt. Egy felmérés szerint ennek ellenére a magyarok többsége nem mond le az utazásról, ezért összegyűjtöttük azokat a közeli nyaralóhelyeket, ahova még ilyen körülmények között is megéri elutazni. Beharangozó a nyári szezonra.
Lehet, hogy kevesebb pénzből, vagy rövidebb időre, de a magyarok jó része az idei évben sem szívesen mond le a nyaralásról, még a 300 forintos euróárfolyam és a gazdasági válság miatt sem. A Magyar Turizmus Zrt. Felmérése szerint a megkérdezettek 47,3 százalékát nem befolyásolja utazási döntésében a válság, ők továbbra is megengedhetik maguknak a korábbi színvonalú és gyakoriságú utazásokat. Egy részük megpróbálja megkeresni a megszokott utazásokhoz szükséges összeget, mások pedig inkább másról mondanak le az utazás kedvéért. A megkérdezett háztartások 24,4 százaléka nem tervez többnapos utazást 2009-ben , amelynek oka elsősorban anyagi korlátokban, és a válság miatti óvatosságban keresendő. A felméréséből az is kiderül, hogy a válság által érintettek háromnegyede összességében kevesebb pénzt fordít majd utazásra 2009-ben.
Azoknak, akik idén is úgy döntenek, hogy megpróbálják összehozni a nyári családi nyaralást, szeretnénk egy kis összeállítással segíteni a döntésben azokról a közeli - döntően mediterrán - helyekről, ahová olcsóbban el lehet jutni, akár autóval, akár repülővel.
Olasz Riviéra
Török Riviéra
Bulgária, Napos part
Görög tengerparti nyaralások
Halkidiki-félsziget
Görög szigetek

Nincsenek megjegyzések: